Egy elkésett levélben érkezett híred,
mint esti szélben hulló,
száraz levél, csak úgy idetévedt.

Rajta a tinta halvány,
a papír már régi,
egy régmúlt érzés bús üzenete,
mi a szívem még tépi.

Olyan, mint csillagnak fénye,
mely felém évmilliók óta fut,
s mire ideér, forrása rég kihunyt.

A szavak benne már nem szállnak,
mint dermedt pillangók szárnya,
csak állnak,
s egy letűnt nyárnak halvány emlékévé válnak.

A szív, mely olykor várta,
rég más ritmusra dobog,
a seb begyógyult,
s a fájdalom miatt már nem zokog.

De mégis, ahogy olvasom lassan a sorokat,
egy régi árnyék suhan át,
visszahozva letűnt korokat.

Egy emlékfoszlány,
egy halvány illat száll,
egy elveszett perc,
mely rám már soha nem talál.

E késő üzenet,
mint elhalványult remény,
emlékeztet arra,
ki többé nem lehet az enyém.

Elkésett dallam,
mi soraiban áll,
s az esti szélben, ahogy jött,
úgy szép csendesen tovaszáll.

TM