Kavargatom kávémat, visszacseppen,
kiskanalam belemerem.
Nézem, ahogyan az aranybarna, csöppnyi tóban
kacag, fürdik a Nap, meg-megcsillan.
Bögrém oldalán a festett hóemberek megolvadnak,
és kék bogyókat csipegetnek a madarak.

Elmerengek.

Távozzon tőlem a külvilág,
csak a te szavadra figyelek, mert igazak, szívből szólnak…

Elindultunk egymás felé, a híd közepén vársz, várlak,
vállamra felhőmadarak szállnak,
egy dalt hoz a szél, melynél szebbet még nem hallottam,
sebeim lassan begyógyulnak,
a lemez egyre forog, énekel a bakelit, fekete korongján két csillag ragyog,
a teraszon pókhálót kerülget a méhzümmögés,
forró homok helyett aszfalt fut gyermektalpam alatt,
piros virág rám csodál, illata nyílik dédmamám tornácán.
Lélekharang szól a lemenő nap utolsó sugarán.

Becéző szavakkal szólítasz nevemen,
és halkan teszed hozzá:
gyermekem, testvérem, kedvesem, szerelmem.
Beléptél és elfoglaltál egy helyet a szívemben.

2026. július 22.

TM