Fontos ember lett belőlem,
Mikor iskolaérett lettem.
Kinyílt az iskola nagy kapuja előttem,
Szép hátitáskám a hátamon cipeltem.
Volt abban mindenféle,
Elég lesz, gondoltam, egy évre.
Szorongtam igaz lelkemben,
Mikor az osztályt megláttam, meglepve.
Olyan volt mindenki, mint én, diák,
Cipelte hátán a hátitáskát.
Fehér blúz, sötétkék szoknya,
Nagyon készültem erre a napra.

Mint vad csikó, éltem életem,
S jaj, mit látok, itt betörnek engem.
Mi lesz velem, egész nap oda kell figyelnem,
Ráadásul ülni csendben a helyemen.
Ami igaz, nem voltam hozzászokva,
Csengőszóra menjek a szabadba.
De hát itt ezután csengő jelzi,
Lehet egy kicsit beszélgetni, futni.
Édesanyám is aggódva nézte,
Hogy szereti meg az iskolát gyermeke.
Ha hiszitek, ha nem, a tanító nénit megkedveltem,
Olyan jóságos, kedves volt és öreg.
Melegség árasztotta el iránta szívemet.
Én bíz a nap végére megfogadtam,
Mégis jó lesz nekem az első padban.
Tanulok is majd szorgalmasan,
Édesanyám fejére szégyent ne hozzam.

Ismét szeptember elseje van,
Unokám kezét fogom szorosan.
Készült nagyon erre a napra,
A bátorítást tőlem fogadja.
Meglátod, szemem fénye,
Szép az iskola kezdete.
Megnőttél, én azt jól látom,
Nagy lettél az idén nyáron.
Iskola szép és csodás,
Nem számít más, csak a tudás.
S kis kezét elengedem, szemem törölgetem.

Mosonmagyaróvár, 2012. szeptember 1.

TM