(Elbeszélő költemény:1958.)
Vörös József tanárom emlékére
Mosonszentjánosi iskolánk ajándéka
Egy utolsó, közös kirándulás
Eger várát most mi ostromoltuk
Örült a látványnak a sok diák
Gárdonyi Géza sírjánál ültem egy padon
„Pajtás” újságot lengetve
Szaladt felém a sokadalom
S én néztem rájuk meglepve
„Megjelent a versed”! - kiáltozták
S körülvettek, s olvasták
Vörös tanár úr műve volt ez a meglepetés
Versemet újsághoz küldte, s ezért e megjelenés
„Kering az osztály körülöttem"
S én könnyeimmel küzdve néztem
S ott a sírnál megfogadtatta velem
Bármerre visz sorsom útja, életem
Az írást folytatom, az embereket így segítem
S elmúltak az évek, hatvan is egymás után
Műszakira alakult pályám, más sorokat írtam ezután
A sorsom útjait bejártam
Bizony, messze vitt utam…
Mikor visszatértem, a tanár úr kedvesen fogadott
Számon kérte tőlem a harmincöt éve adott feladatot
Én szégyenkezve álltam, nem is tehettem mást
Megfogadtam, most igazán folytatom az írást!
„ Írj” - mondta halkuló hangon (Ez az utolsó napja volt)
„Írj az embereknek szépet, vigaszt adót!”
„De csak emelt fővel, se jobbra, se balra ne lépj!
Írj, s egyenes legyen a gerinc és a derék!”
Azóta is írom verseim sorát
Nem feledve soha az igaz magyar tanárt
Könyveimmel megvigasztalnám szegényt
Már csak a csillagok honából nézi
nem adtam fel a reményt!
S írom soraim úgy üzenetképpen
Hol örömtől, hol bánattól hullik könnyem
Írom verseim igaz hittel
Örüljön Ő is, mert bízott bennem
Mosonmagyaróvár, 2018. október 10..
