Az erdőn, a földön hevertem, felnézve,
kezeim közt hideg nyirkos falevelekre leltem,
lehet,
fejem valami kőbe bevertem.

Arcomon is falevél, mert az avarba süllyedt,
nem tudtam, hirtelen hová meneküljek.

Nem tudom, hogy kerültem oda,
gondoltam, biztos levetett hátáról életem lova.

Nem sajgott, nem fájt, ép volt mindenem.
Mit vétettem ellened, Istenem?

Az erdő ködös volt és az ürességtől kongott,
pont, mint álmomban, mikor a kaszás magához vonzott.

Testemben is ürességre leltem, éreztem, lassan elszáll a lelkem.
Kezeim kitártam,
még az eltűnő fákat halványan láttam.
Aztán szép csendesen én is tovaszálltam.

Tudtam egyszer majd rám is rám talál.
Mintha ott a tisztás szélén régebben is valami várt volna már.

Hát így ért utol, ahogy mindig is kívántam, az erdőn a halál.

TM