Eszed, karod erejével mit csinálsz,
ott, ahol a kényszer önző mámora trónol,
amikor mást remél a porba rúgott élet
és a vigyorgó agymosás már a fákig ér?
Türelmet aláz a szabadságos ígéret, s a
holnap hazug megváltása folyik a csapból
--józan úton araszolnak az országos álmok.
Az önmaga felé hajló észben készen
áll a törvény védeni magát, és nem érti
senki az anyák, apák, testvérek szavát!
Tülekedve célokért, határokon át hív
az emberséget ígérő nyugati élet, mert
hazát nem jelent a ház, de jövőt se, amikor
füledbe zsong a vér, és beléd rúg a testvér.
Szavakban, tettekben kihasznált itt a lélek, és a
szív, csak rövidtávú ölelést ígérnek a színlelt
a szeretések, ezek mit érnek, ha nem hajlik
közös jövője felé az együtt-érző szív?
A jelek, árulkodnak a jelek! Küzdések szent hevében
sír a ma, s a szemek ablakán kifolyik az álom!
Megkövült a gond a magyar pusztaságon, s még
a gyermekekben is lassítják a sár felé araszoló jövőt.
De jel az összeszorított fogban, és az
ökölbe szorult kézben van -- gyűlik a védekezés
dühe, mérge. A jövőt látók, féltők szerint is, rendet
kellene már teremteni ezen az embergazos tájon!
