Életkönyvének kemény fedelét felnyitom,
ami emlék benne van ez mind az én csokrom,
legyen az fájó, vagy épp boldogsággal teli,
ám egyiket sem lehet sosem elfeledni.

Gyermekkorom vidámság vagy a fájó emlék,
de a vidámságba én kicsit még fürödnék,
udvar magas fenyőfa rajta gólyafészek,
kutyánk és egy kiskocsi benne a testvérek.

Házszöglet meg nem világított ablakában,
harmonikával játszani tudó kislány van,
nevét most sem felejtettem Ő volt Julika,
él e-hal e vajon merre vitte őt sorsa.

Helye volt hát ott a nagy házban két családnak,
mi is elköltöztünk helyünket adtuk másnak,
így lettek élményekben gazdagok az évek,
lettek új barátok szaporodtak emlékek.

Pár házzal odébb százhétből kilencvenhétbe,
itt lakásunk bele tellett tizenöt évbe,
innen fejeztem be az általános iskolát,
itt alakítottuk meg játszótársaink klubját.

írta-Varga István-Barcs