Őrizgetjük emlékeinket,
mint sarokba dobott szennyest,
hogy ki tudd válogatni,
táncolj, sírj vagy nevess.

Sokat vasalva tisztán,
szekrényünkbe teszünk,
aztán életünk során
többé elő sem veszünk.

Másokat addig hordunk,
míg el nem szakadnak,
vagy belőlük csupán
foszlányok maradnak.

A szépek tartósak,
az örök darabok,
a világ színpadának írt
halhatatlanok.

A rosszak elgurulnak,
akár szakadt gyöngysorok,
megbújnak a sarkokban,
mint padláson a démonok.

Néha múltidéző meséink
kihullanak a szekrényből,
ha felrémlik egy arc
álmunkban, vagy egy fényképről.

TM