Emlékezés fájdalmával
Írom szomorú soraimat,
Siratok anyát, apát,
Testvéreimet, rokonaimat.
Mert hiába viszem száz virágom,
Nem térnek vissza soha már...
Csak az emlékük a szívünkben,
Ami mindig vissza-visszajár...
Csendes az est, hold felkelőben,
Millió gyertya ég a temetőben.
A menny leköltözött a földre,
Csillagözönnel ragyogva teríti be.
Emlékeink ezek a fénylő csillagok,
Szeretet hozzátok kiköltözik.
Szeretet, mit nem feledünk soha,
Szívünkben fájdalom, hull könnyünk zápora.
Nyugodjatok szépen, csendben
Rokonok, ismerősök, jó barátok.
Az élet rögös útját már megjártátok,
A jó Isten vigyázza örök álmotok.
Hálánk és zarándokutunk hozzátok vezet,
Nem feled benneteket soha az emlékezet.
Legyen könnyű az álom, nyugodjatok csendesen,
Szívünk miattatok fáj, nem ad vigaszt semmi sem.
Emlékezés, hála gyertyáit én is meggyújtom,
Szívemben égő fájdalom.
Remény, hogy találkozunk,
S gyertyafényben együtt lobogunk.
Mosonmagyaróvár, 2014. október 30.
TM
