A bűnbánó kutya balladája
m. i.

Már megint elcsavarogtam az éjben,
kibújtam a lyukas kerítésen,
de reggel Hozzád visszaballagtam,
otthont keresek Nálad, magamban,
a ragaszkodásom halhatatlan. 

Mindez tán csak génjeim hibája,
küzdök ellenük, de mindhiába,
végül kikötök mégis Tenálad,
tűrök szemráhányást, verést, vádat,
hűtlenül vagyok hűséges állat.

Fogadj el így tépetten, sebzetten,
magamról kissé megfeledkeztem,
majd elnyüszítem gondom, kalandom,
elcsábított egy hazug, csalfa álom,
felzaklatott, már szégyellem, bánom.

A jó útról letértem én többször,
mert a vágyam ösztökél, gyötör,
hallottam, ez eleve megíratott,
kín etetett, pocsolya itatott,
jobb lett volna, ha inkább maradok.

Bánt a marás, harapás, kutyabaj,
sebaj, a szerelem már nem zavar,
meggyógyít a mosoly, simogatás,
mi összetartozunk, ez nem vitás,
Te maradsz nekem a prioritás.

Ezernyi lexikon, bölcs Biblia
sem fejti meg, e kétes lagziba
mi csalt el, mért voltam állhatatlan,
fáradtan, nyúzottan vitt a hajlam,
hadd, pihenjek kicsit az ólamban.

2015. febr. 15. reggel, mikor elcsavargott kutyám megjelent a kapumban.