Beszökött szobámba az éjszakai csend,
egy kutya vonyítása zavarta csak meg,
majd ő is elhallgatott,
s vackára osont.

Az ég sötét, sehol egy csillagfény,
hirtelen a nyár,
hűvösek a hajnalok már.

Forgolódok ágyamban,
a múlt sok emléke cikáz az agyamban.
Volt sok jó, mire szívesen emlékezem,
s volt sok rossz, mit jobb elfelednem.

Most békére, nyugalomra, szeretetre vágyom,
nem kell más, csak a drága családom.
Nekem ők a minden,
más kincsem nincsen,
nem is kell más egyéb,
ennyi nekem épp elég.

Dédunokám, ha rám nevet,
úgy örülök, mint egy kisgyerek,
szemében ártatlan csillogás,
szívemben végtelen boldogság.

Ez a legnagyobb öröm, mit ember megérhet,
hogy a dédunokát foghatja a kezében.
De jó lenne, ha láthatnám
felnőni a dédunokám,
bár az idő kereke gyorsan forog, de én remélem,
hogy megérem.
Istent erre kérem.