Az erdőt s mezőt járom most is én,
mint a Bakonyban annak idején.
Ott születtem egy kis faluban,
a Somlóhegy lábfején.
S egyszer majd ígérem, visszatérek
még földi létem idején.

Ez van a véremben, mit tanított apám,
s nagyapám hajdanán.
Szeresd a rétet, mezőt, folyót, erdőt 
az évnek minden évszakán.
Sok kedves szeretett lélek, tudom,
most is hazavár.
Látom szemeim előtt, ahogy a magasban
ott őrködik felettük a Somlói vár.
Volt, kit elvesztettem túl korán,
egy tavaszi napnak alkonyán.
Ő volt a drága, szeretett, jó anyám.

Aztán sajnos jöttek még mások.
De ami ott volt s van, semmit nem bánok.
Itt vagyok most is én.
Kint az erdőn, a friss levegőn,
mint oly sokszor gyerekkorom idején.

A tanítóim velem vannak mindig, úgy hiszem.
Hisz egyikük bicskája kezemben most is itt pihen.
Itt érzem otthon magam igazán.
Hol szajkó, harkály, rigó rikkant a fán.
Az erdő körülvesz és átölel,
sok szép teremtményével elragad.
Itt igazán jól érzed magad.

Fák lombjain a nap szűrődik át.
Őzmama kíséri biztonságba erdőszélen a kis gidát.
Sok madár, kiket úgy szeretek, fülembe
játssza az erdőnek dallamát.
Közben én egy tisztáson vágok át.

Bár nem a Bakony, hanem Cserehát lankáit koptatom.
Az erdő itt is oly szép mondhatom.
Idekint elrepül az idő oly hamar,
Akárcsak az élet, s az évszakok,
vagy mikor a szél fújja, az őszi avar.
Előttem már denevér csapong, s a
homályban bagolyszárny susog.
Így hát lassan hazaindulok.

Feljött a hold is, mire kis tóparti házunkhoz érek.
A kiskapun betérek.
A teraszról kémlelem a holdfényben a tavat,
hallom még mindig odakünn a sok vadat.
Hideg szellő csapja meg arcomat,
szobánk melege odabent hívogat.
Lassan befelé indulok, leszállt az
est, párom odabent vacsorával vár.

Az ajtón belépve még visszanézek, s
boldogan arra gondolok.
A tó, a látvány, s az erdő,
holnap reggel, mikor kinyitom az ajtót, itt lesz.
Ez a csoda újra vár.
Mígnem egyszer én is köddé válok.
Mint az idei tóparti nyár.

TM