ketten ültünk csak ott, fenn a domb tetején
nem volt mellettünk más, csak a sziklák s napfény
csendben átkarolt egy hűvös, lágy fuvallat
megborzongtam, jött egy érzés, egy sugallat

repülni kellene, fel, a magas égbe
szállni sasokkal, utat törni a kékbe
mosolygva elűzni minden sötét felhőt
vegyen hátára, kérlelni a lágy szellőt

de csak ültünk, némán bámultuk az eget
nem éreztük, nem számoltuk a perceket
s mikor észrevétlen ránk borult az este
egy kósza esőcsepp a párját kereste

útnak indultunk, és jött velünk a felhő
sötétedett az ég alja és az erdő
búcsút intettek meghajolva a vén fák
de visszavár a természet és a sziklák

2022. május