Erzsi, tizenhat éves kora óta reménykedik,
huszonöt éve vár szüntelen, és egyre nyugtalanabb.
Háromszáz vágyott reménye, ígérgetése
űz vele tréfát, és Erzsi minden hónapban
gyermeket váró álmaival meghal egy kicsit--
havonként belebetegszik, mert nem fogan.

Szomorú, és azt mondja, nem szereti őt az Isten!

Életét ostorozza, magát vádolja:--miért született így,
és összetörik, itt hagyják őt az elhúzó, meddő hónapok.
Remény-készített álmokat hord babát váró öle,
rendíthetetlenül néz mindég az újabb holnapok felé.
Csodálom vágyas akaratát, amivel élni képes így,
azt hogy háromszáz hónapja vár egy csodát:

várja ígérhető anyasága szent állapotát!

Látom nap, mint nap--keserves neki így az élet, 
és Erzsi egyre komorabb, és szomorúbb lesz:
sűríti maga körül a sugárzó csendességet,
hiszen huszonöt éve gyermeket vár szüntelen.
Az időben rettenetes valóság dobálja őt ide-oda, de
Erzsi tavasztól tavaszig gyermek-áldásért imádkozik, és vár, 

és minden hónapban meghal egy kicsit...