A tavaszi eső végre megérkezett. A szomjazó föld magába szívta az életet teremtő vizet. A városi park öreg fái megkönnyebbülten sóhajtottak fel. Szinte egyik percről a másikra zöldültek az ágak, az aljnövényzet egyre dúsabb lett, a természet éberen hasznosítani kezdte a felhőkből érkezett égi áldást. A park szokatlanul csendes volt, sem ember, sem állat nem zavarta a természetet légzését. A föld alatt, mélyen a gyökereknél zajlott a csoda, a táplálkozás, a megújulás folyamata.
   A felszín visszatükrözte a mély békét, a természet egységes erejét, ég és föld táncát, nap és hold körforgását, az univerzum szívdobbanását, az élet örökös létét.

TM