Sötét fodorba burkolózott már az este
A Nap a fényét már régen elvesztette
A lét és nemlét most annyira ingatag
Aludni készül mindkettő a csillagok alatt

Csak a költő van ébren, feszülten figyel
Még nem búcsúzik, tudja, még élni kell
Megfér itt minden ábrándos gondolat
Bűnös és bűntelen, mind egy takaró alatt

A szűzfehér papírlap oly sok szépet ígér
Talán megbocsátást, mely mindennel felér
A megtépázott szavakból lesz valami más
Millió elmúlás, örökös, folyton feltámadás