Szívembe tőrt döfött az enyészet.
A múlt árnyéka lebeg falakon,
megnyúlva riogat egy fájdalommal teli hajnalon!
Elvetélt vágyak, rohanó évek,
ezek a tények,
még mit remélhetek,
hisz eljárt már fölöttünk az időnk,
több már a múltunk, mint a jövőnk!
Mindig vágyunk a jobbra, a szebbre,
de hogy mit ad a sors,
jutunk-e előbbre?
Nem tudhatja senki,
hogy milyen élet jut majd neki!
Nézem a sötét, csillagtalan éjszakát,
hallgatom a suttogó szél szavát,
érzem az életem súlyát,
kérdezem sorsomtól a fájdalmaim okát,
megléptem életem létrájának több fokát,
volt, hogy azt hittem, vége tán,
feladni mégsem adtam soha fel már.
Életünk ad szépet és jót,
fájdalmat, szenvedést,
nyári záport, vihart, havat, téli hógolyót!
Ezer emlék jut most az eszembe,
mely könnyeket csal a két szemembe,
lepereg életem története,
se eleje, se vége!
Ez az enyém,
az én életem,
meg a Hit, a Remény, a Szeretet,
amit én már nem adok semmi pénzért senkinek.
Vágyom egy nyugodt, békés életért!
Istenemnek mondok imát mindenért!

2024. október 4.