Ez itt az én falum, aprócska, semmilyen.
Szívemben mégis – ha járok én – elviszem.
Hej, pedig szűk tanya, s elfér a minden ott…
Szépsége színarany, nem fakult, nem kopott.
Ez itt az én falum, harangja messze szól,
Hangja az égig ér, s csöndjében így dalol:
( Nem hallja senki tán, ám bennem megmarad. )
„E földön szült anyád, elmenni nem szabad!”
Ez itt az én falum… másnak tán mit sem ér.
Fakult az ősidő, mégis a csönd mesél,
S templomunk, amely a léleknek csöpp sziget,
Amelyet őseim két keze épített.
Ez itt az én falum, földjével egy vagyok,
Melyből egy csöppnyi részt egykor majd adjatok.
S üvölt a nagyvilág: „Jer felém, tárt kapun!”
Nem megyek… Mért mennék? Ez itt az én falum!
Rácz Endre ©
2018. 01. 21. Szerep