Szeretem, ahogy az ér kidagad
megfáradt, dolgos kezeden.
Szeretem és néha feledem
hátunk mögé vetett vágyainkat,
már meg se ríkat a ránc
vén gyűrött arcomon.

Este álomba ringatom a kínt,
mely minden nap lelkembe tekint.
Háborgó tenger voltam valaha,
patakká szelídült lényem,
nem maradt más csak az erényem,
s az irántad érzett szenvedélyem.

Nem harcolok, hagyom, hagyom,
hogy átgördüljenek rajtunk az évek,
ha Veled vagyok senkitől, semmitől se félek.