Nem sokat aludtam az éjjel,
testem a fájdalom darabokra marta széjjel,
fáj minden porcikám,
ez nem az én boldog éjszakám!
Fájdalommal megtört arccal ülök az ágyam szélén,
mi jöhet még életem végén?
Testemen verejtékcseppek futnak le,
lepedőm most mohón issza be,
de közben reszketek,
ó, Égiek,
velem mit tettetek!
Megkínzott testem segítségért kiált,
pedig szegény már oly sok mindent kiállt! 
Fáj minden tagom,
nem segít az orvosságom,
hisz az is méreg a javából,
jobb, ha nem veszek be abból,
bár nélküle, vajon meddig bírom, nem tudom,
legföljebb holnap kicsit tovább alszom.
Még sötét az éjszaka,
de lassan jő a hajnal,
s én nézem,
hogyan lesz az éjből nappal!
Lassan a testem is megnyugszik,
szemem fáradtan lecsukódik!
Mély álomba zuhantam,
a hajnal pírját én már álmodtam!
Gyönyörűszép volt az álmom,
nem fájt semmim,
oly jó volt látnom!
Remélem, elmaradnak már a frontok,
álmomban így gondolkodok,
hogy maradjanak el már a gondok,
testemen ne legyenek fájdalmas foltok,
jöjjenek már nekem is szebb, fájdalommentes napok,
Istenem, ezért naponta hozzád fohászkodom!

2024. október 6.