Fázom,
de nem a zord idő,
mitől könnyeim hullnak,
mikor a hideg arcomba mar,
de nem a pucér testem
fájó borzongása, mi
hirtelen elmémbe mar,
de nem a fagyos föld miatt,
mi majdan átölel,
s hideg rögökkel eltemet.

Fázom,
amikor a hideg közöny
feszül emberi arcokon,
s fagyos lesz mohó tekintetük,
mikor a szeretetlen világból
cunamiként áramlanak rám
sátáni kacajszimfóniák,
mikor körbevesz a bűn,
s lehúzni kész az áradat,
és sodorna a pokol felé.

Fázom,
mikor ember embernek farkasa,
és rémült szemektől kísérve
újraépül egy új világ, SODOMA.

TM