A nyári nap aranyló ecsetvonásokkal festette a tájat, a földút pedig, mint egy szürke szalag, kanyargott a zöldellő mezők között a noszlopi szőlőhegy felé. Emlékszem, gyermekkorom napjain, ha ezen az úton jártunk, gyakran láttunk egy különös, mégis bájos látványt: fogoly madarakat, ahogy a finom porban hemperegtek, s gyakran lehetett hallani jellegzetes csirregő hangját a rétek fűszálai közül, ahogy a falu körül járta az ember a vidéket. Tollazatuk a föld színével harmonizált, olyan volt, mintha a poros talajból nőttek volna ki, apró, mozgó rögökként.
   Ahogy a nap sugarai megcsillantak rajtuk, a por felhőként szállt körülöttük, mintha apró, szürke angyalok fürdőztek volna a föld illatában. Olyanok voltak, mint a gondtalan gyermekek a homokozóban, önfeledten élvezték a száraz, meleg érintést. A por finoman belepte tollukat, talán a parazitáktól védve őket, talán csak a pillanatnyi hűsítő érzésért.
   Aztán, ha megpillantottak minket, nagy robajjal szárnyra kaptak, mint hirtelen támadt szélroham által felkavart falevelek. A levegő megtelt szárnycsapásaik zajával, s ők, a szabadság hírnökei, eltűntek a távoli égbolt kékjében. Utánuk csak a felvert por maradt, lassan leülepedve, mint egy elillanó álom emléke.
   Mikor voltak köztük csibék is, akkor csak szétszaladtak. Azok a pici, szürkéssárga labdák, mintha a napból pottyantak volna a földre. Amint a szülők felriadtak, ők is, követve szüleiket, ijedten szaladtak szét, kicsiny lábaik villámgyorsan suhantak a porban, mint mikor apró, elszabadult gyöngyök gurulnak szerteszét. Hangjuk, egy halk, csipogó kórus, betöltötte a csendet, mielőtt ők is biztonságos rejtekhelyre nem leltek a fűszálak között.
   Ma már ritka kincs ez a látvány. Kevesebb a madár, pedig a fogoly is egy életre választ társat. A földutak is megváltoztak, s a foglyok, mintha elkerülnék az ember közelségét. De emlékeimben élénken él az a kép, ahogy a poros úton fürdőztek, a természet apró, szabad teremtményei, akik egykor a vidéki táj szerves részei voltak. Olyanok voltak, mint egy elfeledett ének, amelynek dallama még néha felsejlik a noszlopi szőlőhegy felé vezető úton a mező felett.

TM