Mikor nappalba úszik át éjszakád,
és a Föld burkában egyet fordul,
reggel napfénnyel mosolyog reád.
ha olykor a bú tölt el álnokul,
smaragdzöldre festi lelked, ruhád,
hogy felvidámodj, és kedvre derülj,
ültet köréd ezernyi bokrot, fát,
a feketerigó, sok fürge fürj
neked csipogja a kertek dalát.

De jelszavad, mindig tovább, tovább,
mert az embernek semmi sem elég,
bár a gyümölcstől roskad minden ág.
már megkaptad a mindenség felét,
kívánod, tiéd legyen a világ,
kincse kifogyhatatlan, temérdek,
az összes kell, a szemed mit lát.
Vigyázz, ne kísértsd a sötét véget!
ne szakíts át türelme szalagját,
és eljön az idő, már közeleg,
amikor a Föld neked majd semmi sem ád.

2013. 07. 12.