Megállok egy kis ház díszes orma előtt,
Amit rózsa ölel, akár hű szeretőt.
Kicsiny ablakából vén anyóka néz ki,
Szívemnek fájdalmát talán csak ő érzi.
Belépek az ajtón, furcsa érzelem húz,
Melyben ha létezel, virágzol, nem fakulsz.
S közben csábítón hív az emlékek szava...
„Hát itt vagyok – szólok halkan –,szervusz mama.”
Sokatmondó csönd van, nem szól csupán a szív.
S bár a falu perdül, zajlik, és egy kocsma hív,
Mégis maradok e csöndes falak között,
Melynek csöndjébe most egy világ költözött.
Rácz Endre ©
2014 10. 14. Szerep
