Valahol egy ringyó felhő
együtt hált a kóbor faggyal –
frigyük fattya frissen felnő,
s tavasz útján vígan nyargal.

Rálehel a gyűlő rügyre,
duzzadt bimbók hegyén tipor –
megint minden hamuszürke,
s havat szikrázik a vigyor.

Ázott rigó fenyő alatt
gyötrődik egy gondolattal:
tegnap még a fű közt kapart,
s most itt mindent új hó takar.

Tanácstalan magnólián
pelyhes barkák borzadoznak:
csak egy pár fok meleghiány
kelyhet nyitó kedvet oszlat.

Egy kéményfej füstöt pöfög,
hetek óta nem tett ilyet.
A gerlepár is megszökött,
madár szívük könnyen ijed.

Tél tábornok kerge fattyát
ólak mélyén méla kutyák
farkuk alól megugatják –
ó, de kiadnák az útját!

Nem baj, nincs gond – búcsúbál ez,
elhagyta a tél a kedvét.
Mulat egyet, s majd csak „pá” lesz –
itt a tavasz, s erős: megvéd!

2018.03.17.  Csorba Tibor