A drótokon ezer billegő kottafej,
vidáman fecsegve, készülve az útra,
már szédíti őket a távoli delej,
hallgat a vekkerem, bennem órák odva,

fényekben fürdetett gén-kódolt térképek
az övék, északon árnyak civakodnak,
ezen a féltekén szerényebbet lépek,
meleget koldulunk a téli napoknak.

Voltam-e valaha jókor és jó helyen,
mikor a trópusok lopakodtak felém,
a nagy vadak maradékát csipegettem,
hogy egy morzsakupac legyen a csemegém,  

ha ólom fellegek ülnek majd lelkemen,
és marják a szemem dércsípte könnyesők,
ki csivitel nekem magányos fészkemben,
hiába faggatom a forró őszelőt,  

reményről tervekről szól a búcsúkoncert,
a szívemben kicsit ővelük ujjongok,
bár kopog alattam a csontszáraz kiskert,
most nem megyek velük, miért nem, jól tudod.

2022. augusztus 26.