Fodor András, Kossuth-díjas költő emlékére, aki Kaposmérőn született, Kaposvárott és Budapesten tanult. Fonyódon még ma is áll a villája, és szeretettel telve vallotta magát mindig itteninek.

Kristályosan emlékszem arra a nyárra
 Sikoltó sirályok fehér hattyúk között
Napfényben és a lágy vizekben  sétálva
Gyanútlan lényed a semmibe költözött
Azóta egyre bonyolultabb a játszma
Meglehet nem láthattad mindezt előre
Valaki úgy döntött ott Te már ne játssz ma
Ne szólj többé hozzánk némulj el örökre
Lassan feledve lépteid kopogása
Csak a tajték csattog a parti kőfalon
Ki figyel oda egy holt költő szavára
Szelíd bölcsességed  én is alig hallom
Versek esszék  sorok szétmálló foszlánya
Gyűrött papírhalom tüzeket élesztő
Kinek a bűne és kegyetlen kudarca
Hogy hiányzik zárszavad utolsó végső
Tanácsod ereje e primitív harcra
Zavarosan kevert kusza a helyzetkép
Hánykódó vizeken a sikerek kompja
Helyetted sok senki a sok méltatlan lép
Hogy a káosz rendjét  fejünkre zúdítsa
Rád emlékezve bennem béke és derű
Mégis  mert nem hagytad magad kalodába
Zárni őszinte voltál sosem keserű
Egyenes derékkal dacoltál mint szálfa
A halál sima de meghalni meredek
Vajon mire gondoltál ott utoljára
Üveges szemeid mire meredhettek
Mielőtt rádobtak egy rozsdás hordágyra
Felfénylettel a sok vörös halvány között
Kinyílt előtted  a végtelen határa
Emberséged felett az elmúlás győzött
Keresem kutatom nyomát mindhiába. 

Fonyód, 2019. 02. 07.