Eltűnő, s megújuló vándorai az égnek –
csipkés szélű habtesttel vajon merre hajóztok
tükörképén tengereknek? Csillagnyájak égnek
fölöttetek, holdsarló vérez, s űznek napfoltok.
         Ti tündérkertes szigetek, bárány lelkű ligetek -
         páraszőttes hálótok bánatvirággal integet.

Mit láttok ott fentről görbe hátú földgolyón:
ember-hangya kolóniát szárazon és vízen,
fehér sziklákon, sárga homokon, zöld folyón -
Isten bús teremtménye csak itt tudhat élni lenn.
         Ti tündérkertes szigetek, bárány lelkű ligetek –
         hívogató éneketek emberszívet hiteget.

Fölöttetek éjmély kozmikus táguló világ,
csillagvárosok spirálkarokkal kergetőznek.
Napfivér és Holdnővér egy-egy táruló virág.
Vendégei lesztek mind a galaktikus ősznek.
          Ti tündérkertes szigetek, bárány lelkű ligetek –
           langyos kebletek olvasztgat deres űrhideget.

Vándorok ezer évekig szelíden, s haraggal –
múlt homályában csatangoló emlékezettel:
mi okból hagyta el az embert Isten, s az angyal,
s mit kezdjen az árként hömpölygő történelemmel?
           Ti tündérkertes szigetek, bárány lelkű ligetek –
           mit kódol a múltból indázó káoszos üzenet?

Lám, itt vagyunk: én sárgolyón, ti tiszta vizeken –
utam porba visz, ti emelkedtek szél uszályán –
pillanat villámfényénél útjaink hirtelen
egybefolynak, s válnak – megyünk tovább megunt pályán.
            Ti tündérkertes szigetek, bárány lelkű ligetek –
            bennem a múlás, s bennetek az öröklét bizsereg.

Ám látom a jövőt: majd mind haragra lobbantok,
s éj fekete leplét húzzátok a bűnös földlakókra.
Nyírkos, terhes testtel pillanatra megtorpantok,
s áradást görgettek özönvízzel megrakodva.
            Ti tündérkertes szigetek, bárány lelkű ligetek –
             mi újrakezdők Ararát hegyén: várunk titeket.

Békéscsaba, 2015.08.02. Cs.T.