Osztom a tegnapot a holnappal,
a mából talán majd sorsot húzok,
bohóc parádézza agyon magát,
többed magammal teát kortyolok.

A fordított lábak sétálóján,
délutáni Nap huncutan mosolyog,
még kilehet játszani tél aduját,
mikor párember összesomolyog.

Ez a farsangi arzenáli játék,
melytől sajnos már sokszor okádnék,
hosszú nyelvek sétálója is lehet,
ehhez nem adom büszkeségemet.

Lézeng pár ember fánkot osztanak,
lehet elvitelre, már csomagolnak,
műsor jó, ám a szemlélő oly kevés,
szánalmas ez az érdektelenedés.

Az idő kellemes, zavarban vagyok,
ereszen nem lógnak már jégcsapok,
szakadatlan sétát tesznek a lábak,
kék eget tapossák, fellegekben járnak.

Mire figyelmeztet a fordított séta,
hogy ki itt született, sosem lesz próféta,
de én evvel dacolva szembe megyek,
lábam nyomát itt-ott hagyom nektek.

Sokféle formába hagyom örökségem,
neves elődeim arcán ott a szégyen,
mert alkotásaik vesztek árokszélen,
sosem részesültek méltó megbecsülésben.

-írta-Varga István-Barcs-2020.02.26.