Néha kiszállunk a nyüzsgő élet sebes forgásából,
ahogyan a vidám, gondtalan nyár tűnik el a láthatáron.

Az őszi szél kerget színes falevelet,
betakarja vele a pihenni vágyó természetet.

Megállni, sétálni, gondolni, érezni,
időről időre távolból figyelni.

Aztán ha eljön az ideje, az élet fonalát,
a megszokott módon újra kézbe venni.

Változást benne, reméled megfontad,
a lassulás szőttese lelkeket nyugtat.

Színesebb, bővebb lett életed vászna,
a téli éjszakákat majd melegen tartja.

„Nem az ember szőtte az élet hálóját, hanem csak fonál benne.”
Sorsod felelőse, egyetlen fonál vagy benne!