Istikém a hét végén le kell menjek a telekre, mert az egyik ember visszajött. Persze, kérdezd meg, tudunk e valamiben segíteni neki. Ha csak lakhatási gondja van, mondd meg, hogy addig maradhat, amíg akar. És vigyél pénzt is Erzsikém. Tudom, hogy majd megadják. Ezúttal Levi és barátnője Mariann jött velem. Mariann még nem járt ezen a környéken, így elmentek körbenézni.
     Ketten maradtunk Zsigmonddal., aki elmondta, hogy azért jött vissza, mert neki nem jutott szálláshely, és ő a felkínált munkát sem szeretné csinálni. A civil életében ő amolyan magánzó, szeret fúrni, faragni, és itt már sétálgatás közben több ember is megszólította, beszélgettek mindenféléről, van aki vendégségbe is meghívta. Ha nem bánnánk ő még egy darabig maradna, lát itt arra lehetőséget, hogy elkészítsen ezt-azt ,akár rendelésre is. Már volt is a Vargáéknál fa nézőbe, mert szeretnének egy kopjafát a temetőbe, a régi fakereszt helyébe. A kopjafát az ő fészerükbe tudná megcsinálni. De ha bejön a számítása, a teraszunkat téliesítené kicsit, hogy ott is tudjon dolgozni. Készít apró tárgyakat is eladásra. Szombatonként a Gödöllői piacon három négy darabot is el tud adni.
     Pár elkészült tárgyat megmutatott. Egyet közülük a kezembe adott. Simogasd meg Erzsike, szerencsét hoz.
     Egy kőből csiszolt hal. A simogatása valójában megborzongatott. Egy pikkelyes hal. Zsigmond észrevette rajtam a borzongást, és azt mondta, vigyem haza, otthon is többször simogassam meg, jót tesz feszültség ellen. Most az úgyis nagyon rád fér Erzsike. Ha legközelebb jössz, elmesélem a történetét is. A gyerekek visszajöttek a sétából, Mariann is kapott egy kis báránykát simogatási céllal és elindultunk haza. Otthon a halat félretéve, napokig eszembe sem jutott, hogy megsimítsam..
     Istvánkám állapota szépen javult, sebe gyógyulóban, másfél hónap kórház után talán lassan hazajöhet. Úgy is volt. Pénteken délután hétvégére hazahoztam. Fáradt volt, gyenge, az izgatottságtól még inkább kiment belőle az erő, rögtön lefeküdt. Szombaton megpróbált felkelni, de nem bírt. Azt mondta, hogy pokoli fájdalom van a hasában. Már a kórházban is volt, de nem merte mondani, mert félt, hogy akkor nem jöhet haza. Vasárnapra a hasa kő keményt lett, és belázasodott. Láza közel negyven fok. Telefonáltam a Gyuri bácsinak, azt mondta, azonnal vigyem be, mire beérek vele ő is ott lesz. Aztán azt mondta, ne csináljak semmit, küld érte egy esetkocsit. Mire a mentő kijött a sebe szétdurrant, és ömlött belőle a genny. Ki lett tisztítva, és drént kapott. Gyuri bácsi azt mondta, még hosszú ideig így lesz ,de ez természetes ilyen súlyos sebek esetén. Közel három hónapig volt kórházban.
     Az ember hite kicsit elveszik, ha sorscsapás éri. Féltem, hogy meghal. Otthon megláttam a halat és kézbe véve elkezdtem simogatni. Egy idő után furcsa érzésem lett. Mintha áram bizseregne a testemben. Vizsgálgattam, hogy hol találkozhatok elektromossággal. Nem találtam semmit.
     Két nap múlva a halat megint kézbe vettem és elkezdtem simogatni. És megint bizsergetett. Nyilván van valami magyarázata. Na majd Zsiga elmeséli.
     Szombaton - egyik gyerek sem ért rá - egyedül lementem a telekre. Zsiga nem volt otthon. Ági nénitől kérdeztem hol laknak Vargáék. Ott volt, faragta a kopjafát. Amikor meglátott, azonnal abbahagyta a munkát, a háziaktól elnézést kért, és eljött velem a házunkba.
     Nem teketóriázott. Szorosan magához ölelt, úgy suttogta: tudtam, hogy eljössz. A hal az oka? Kérdeztem. Nem, a testedben lévő vágy, az az oka. Én csak úgy faragtam, csiszoltam a pikkelyeket,hogy azok a kézfejben lévő reflexzónák azon részét hozzák izgalomba, amelyek a nemi vágy ingerzónáit felerősítik. Ismerem ezeket a zónákat, és mit tagadjam Erzsike, te olyan gyönyörű vagy, kívánatos, pont az én kedvemre való. Gömbölyded, csalogató melleid azonnal megigéztek, amikor megláttalak. Nagyon tudnálak szeretni. Ugye egy kicsit te is akarod? Vagy nem vagyok megfelelő a számodra? Látom rajtad, hogy te tisztességes asszony vagy, jóravaló, de ez engem még inkább fel-korbácsol, csak úgy tüzeled a testem. Csak álltam megkövülten, mint a hal, és nem tudtam védekezni, sodródtam az árral. Zsigmond azt mondta, amikor a halak ívnak, nem védekeznek, semmi másra nem koncentrálnak,  ösztönösen cselekszenek, elsodorja őket az ár, és némelyikük teste valósággal megkövül, sok ilyet látott abban a patakban, amely mellett korábban élt. Egy ilyen halról mintázta azt a szobrocskát, amit nekem készített.
     Nem tudom megmondani mi történt velem. Hagytam magam sodródni. Olyan mérhetetlen vágyat éreztem. Elfeledkeztem mindenről, és mindenkiről. Csak ő és én voltunk. Ketten, eggyek. Valóságos forradalom volt a testemben!
     Jól eső érzéssel gondolok rá ma is. Ez egy hatalmas találkozás volt. Vajon hol van? mi van vele?
     Zsigmond egy évig lakott a hétvégi házunkban. Amikor telefonált, hogy elmegy, zavarban voltam.
     Arra kértem, hogy a kulcsot adja át Ági néninek, most nem tudunk lemenni. István rekonstrukciós kezeléseket kap, minden nap mennie kell, magam dolgozom még, majd valamikor lejutunk. Ha bármikor, szüksége volna valamire, jőjjön el hozzánk, szívesen látjuk.
     Amikor végre le tudtunk menni, nagyon meglepődtünk. Zsigond a fele teraszt beépítette. Gyönyörű faragott oszlopok voltak a tartó pillérek, a fürdőszoba ablakában három különböző méretű megkövült halacska , mintha kacsintottak volna. Hálónkban, egy mívesen faragott Krisztus kereszt volt ágyunk fölé akasztva.
     És az előkert! Rá ismerni sem lehetett. Mindenütt rózsabokrok, és a kert közepén egy gyönyörűséges nagy kő,  selymesen gömbölyűre csiszolva, belevésve az évszám: 1990