Ha galamb száll a házadra,
béke van a szívedben,
szárnya lassan elcsitul,
némán ül meg csendjében.

Nem kérdez, nem ígér,
csak jelen van egy pillanatra,
és míg ott pihen a tetőn,
a szíved megnyugtatja.

Az idő megáll egy lélegzetre,
és nem sürget semmi,
a múlt halk, mint távoli harang,
a jövő még oly messzi.

A galamb nem marad örökre,
de mit hoz, az veled marad,
egy emlékeztető arra,
hogy a béke benned lakhat.

És amikor újra felszáll,
nem üresség marad utána,
hanem egy nyitva hagyott ajtó
a lélek belső udvarára.

Ott nem kell védekezni,
nem fáj a kimondatlan szó,
a béke nem vendég többé,
régi ismerős, befogadható.

Ha újra zaj támad körülötted,
csak idézd fel a szárnyat,
a galamb arra tanított,
hogy a csend is lehet válasz.

Ha galamb száll a házadra,
minden rendetlenséged elűzi,
csak a most terül el előtted,
meleg fényként bánatod legyőzi.

TM