- Ölni tudnék mérgemben! - toporzékolt a gyilkos galóca. Kalapja félrecsúszott, még a tönkje is ki-kiugrott a bocskorából.
- Ugyan szomszéd! Mire való ez az izgágaság? Inkább turbékoljunk egy kicsit együtt. - nyugtatgatta a kékhátú galambgomba.
- Nem maradnátok csendben, hisz ebben a zűrzavarban megfekszi a gyomromat a cellulóz - így berzenkedik egy máj alakú korhadéklakó.
- Hülye tapló! Azt se tudod, mi fán terem a cellulóz! - billentette meg tányérfejét a kecses nagy őzlábgomba.
- Ne avatkozz bele az alja nép civakodásába, drágám - intette rendre urát a piruló őzláb és a szokásosnál is több rózsaszín folt jelent meg az oly aprólékos cicomázással rendbe rakott szépséges lemezein.
- Te kis ravasz! - édelgett a szunyókálásból ébredező rókagomba.
- Na csak maradj távol a bűbájoddal. Spórálhatnál a micéliumoddal, barátocskám. Ki akarna tőled egy fattyúgombát, mondd, hisz be sem vagy oltva veszettség ellen.
- Susulyka, susulyka! Pont te szájalsz? Mintha te nem lennél eléggé veszett már kora reggel. Csak legalább egyszer konstatálhatnám, hogy a susulyka el-veszett....- így az áltrifla és zaklatottságában nagy szürke spórafelhőt lehelt ki magából.
Az erdő ébredezett, a madarak csiripelése elnyomta a gombák halk vitatkozását, akik aztán el is hallgattak - egész nap mozdulatlanul álltak a fák árnyékában. Megnyugodtak, hisz régről tudták: az állatok messziről kerülik legtöbbjüket, mert melyik őz szeretne megbolondulni egy meggondolatlanul lelegelt gombától itt az isten háta mögött, ahol az erdő vajákos szellemén kívül nem lehet számítani senkire, aki segítene visszaszerezni a józan észt...
Csorba Tibor alapfokú gombaszakértő
