Nevem Eszterke, itt állok a réten,
Üveggyöngy lapul két kezecskémben.
A napfényben oly villámlón csillognak,
Ragyognak arcomra, simogatnak.

A szél ott lapul a fűzfabokorban,
Fent a felhők épp megálltak sorban.
A falevelek még meg sem rezzennek,
Pedig ágain madarak ülnek.

Villanó gyöngyszemek azt súgják, kérjek,
Kívánságaim majd teljesülnek.
Napocska, kérlek, te mindig simogass,
Virágot vinnék anyunak, sokat.

Szél, ne rontsd el a háztetőnket, kérlek,
Fáktól árnyékot, gyümölcsöt kérek.
Madarak, ti szépen csicseregjetek,
Felhők hozzatok esőcseppeket.

Mese is, de mégis a valóságom,
Ha teljesül minden kívánságom.
Szeretnek engem, ezért vagyok boldog,
Viszem anyunak a virágcsokrot.

2020. június 5.

TM