Kurtán, furcsán előtörő gondolatok,
érzetek és pillanatok
hívogatnak, lerohannak,
áthaladnak, álmot adnak.
Emléket mutatnak,
messzire szaladnak,
néha csendesen nyugszanak,
majd magukkal ragadnak.
Bennük van a nyáridő,
téli hideg, könnyező,
tavasz szárba szökkenő,
az őszi gyümölcs szemező.
Majd elsuhannak szárnyakkal,
vagy sárba ragadt lábakkal,
itt maradnak,
éjjel-nappal vigasztalnak,
elringatnak, felkavarnak.
Néha sarkamban rohannak,
máskor oly nagyon elbújnak,
hiába kutatom, keresem,
eltűnnek végtelen tereken.
Ha hívom, nem felelnek,
ha nem kérem, megjelennek,
egyek lesznek az illatokkal,
rég nem hallott dallamokkal.

TM