Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Soltész Irén
  szerkesztő
Takács Mária
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
Hollósi-Simon István

  webadmin

Kiadványok




















































































 

Jelenlegi hely

Gondolatok

Marika Lovász
Marika Lovász képe

   Úgy kimerültem, azt hittem aludni fogok. Tévedtem. Csakúgy tolúltak agyamba a gondolatok. Istenem de jó volt veled gondolataimban visszamenni az időben. Forgott a kerék, mint a ringispil.
   Megint fiatalok voltunk, szertelenek, szerelmesek, szeretetteljesek. Mint azon az első éjszakán, amikor annyira akartál. Azért is, mindenáron. És én hagytam, mert én is akartam. Aztán rettegtem, hogy fogunk e még találkozni. Vagy csak ez az egy alkalom volt? Lám nem így történt.  Még mindig, újra és újra egymáséi leszünk. Fiatal vagyok, tele vággyal, beteljesült boldogsággal.
   És monogámiával, kizárólagos birtoklási vággyal, mert csak ez nyújtja a biztonságot nekem, azt amire nagy szükségem van, - volt - egész életemben.
   Egyszer Vera néni azt mondta nekem, tanuld meg meglátni és megbecsülni az értéket Olivér. Ki tudja miért alakult úgy, hogy szavaira örökké emlékezzek? Hogy tényleg ki tudom válogatni az ocsut, a búzából ! Sért a tuc-tuc zene, de örömmel hallgatom Kalaf áriáját!
   Meglátom ki a bunkó, ki az értelmes! Jó szemmel veszem észre a szépet, az értéket. Emlékszem öcsémnek adtuk a régi bútorunkat - csak pár éves volt - de lecseréltük újra, jobban a lakásunkhoz illőre. Hálából egy régi pénzt adott érte. Kértem, hogy csináltasson belőle medált, hogy hordani tudjam.
   Méltatlankodott, hogy azzal elveszíti az eredeti értékét. Képes voltam azt mondani, hogy nekem csak akkor érték, ha viselhetem. Megcsináltatta nekem egy finomkezű aranyművessel. Feltettem a nyakláncomra a másik medál mellé. Volt nagy patália. Páromat kérte meg, hogy na ezt mostmár végképp ne engedje meg..ezt nem tűrheti, a két medál dörzsöli egymást, és ez a finom dukát jelentősen veszít majd az értékéből. Így aztán csak az ő dukátját viselem a láncomon. Nem régen megnéztem a Vaterán az árát, nem hittem a szememnek... Öcsém dukát volt!
   Azt mondtad, mentél az orrod után! És nem csalt meg. Lehet, hogy te is meg tudod különböztetni a vacakságot, az értékestől?
   Így kell legyen, különben soha nem találkoztunk, nem találkozhattunk volna. Pedig mennyire különbözőek vagyunk. Tűz és víz, mondtad. De ez nem igaz. Mindketten tűz vagyunk, csak én másként. Nem lobogva, hatalmas csóvával min te, hanem lassan, parázzsal izzóan. Mindig újra és újra szítani kell és akkor belobban.
Jó, hogy ismerlek, ismertelek,   
jó, hogy szeretlek, szerettelek,  
jó, hogy vagy, voltál,
Várj reám s én megjövök 

Rovatok: 
Irodalom