Hajnali ködben álmosan kel fel a nap
Tüzes fénye elűzi a homályt
Fényesen fürdik a tó tükrében
De nem látom arcod a tó túlsó oldalán
Hiába kereslek, hiába várlak
Minden oly reménytelen
Szívem fájdalma nem múlik
Ó én édes testvérem
Tudom már a csillagok honát járod
Szeretteid fentről vigyázod
Miért volt veled a sors oly kegyetlen?
Rád gondolok álmomban és ébren
Vigaszt nem nyújt az idő
E ködös októberi reggelen
A köd homályán is rád gondolok
Nem mentél el, itt vagy velünk, s velem
Hogy itt éltél köztünk
Azt nem lehet feledni
Kedves mosolyod, s jó szíved
Mindig, mindig valaki vissza idézi
A fájdalom, mely szívem szomorítja
Nem múlik el soha
Remény az, hogy találkozunk
S hull könnyeim zápora.
2019.10.10. Mosonmagyaróvár.
/Erdős László emlékére/