Graciella
Egzotikus latin szerelmi ballada

Zúg, az esti szél, eljött az alkony,
emlékezem, fejem pihen,
illatos hanton.

Név, mit lágyan zsong, Mennyei lanton,
sziluettként, életre kel,
kísértő fantom.

Ő volt az életem, ő volt a NŐ!
Véremtől szikrázó fény, rubinkő!
Ő volt ki esténként mindig rám várt,
ma már csak lelkemet égető vád,
mi rám talált.
---
Már csak megsárgult kép, vissza néz rám,
könnyem pereg ujjam remeg,
még tartom némán.

Fáj a tekintete, talán szólna,
ha az a múlt, mi megtörtént,
sosem lett volna!

Lángolva lobogott, szerelmesen,
csak egy a fontos, az; - itt vagy velem!
Orkánban hajlongó lombkorona,
hasad, de zöldjét, nem adja oda!
Soha, soha!
---
Forrón átölelt, hozzám simulva,
suttogtam halkan;, - Édesem,
ó Graciella!

Mégis vége lett, és nem jött többé,
esküdni kész, más oldalán,
így foszlott köddé.

Fürkésztem kérdőn a tekintetét,
azt hittem nyakamba szakadt az ég!
Reményem becsapott, nincs már talány
kimondott szó, sorsom lesz a magány!
Jaj te leány!
---
- Lásd, szólok hozzád, potyog a könnyem,
fűn csillanó, harmatcseppként
apró gyöngyszem.

- Nézd itt vagyok, bár mindenki tiltja!
- A kedvesem él, eleven,
nem fekszik sírba.

- Ha az a nap soha fel nem virrad!
- Nem tépi szilánkká álmaimat!
- Talán el sem hangzik ott az a szó,
hallani szörnyű volt, borzongató,
oly irtóztató!
---
- Fordultál tétován, mert kerested,
döbbenten álltam, arcomat,
el nem felejted!

- Mindenki ünnepelt, csendben eljöttem.
- A bűnöm hogy, szerettelek,
szinte megszöktem.

- Ne láthassak napot, nem kell a fény!
- Szürküljön felhőhad éltem egén!
- Villámtól hasadjon a láthatár!
- Porba hullsz vergődve eltört a szárny!
- Nem szárnyalsz már!
---
- Még ábrándozok, eltelt pár hónap
- Nem kutatom, nem akarom
tudni hogy hol vagy!

- Mélyen keserű, fásulttá lettem,
de valaki jött, megtalált,
kit nem kerestem.

- Árnyékként követett mindig kísért,
éreztem, epedez értem, miért?
- Romokban heverek, tőlem mit vár?
- Szeretni senkit én nem tudok már,
soha se már
----
- Ő nem adta föl, türelmes lény volt,
találkoztunk, s ragyogott, úgy
mint aki fényt hord.

- Majd hír érkezett, magad maradtál.
- Ott hagytad azt, a valakit,
kiért elhagytál.

- Közömbösen néztem azt aki szólt,
- Ki hitte jó hírt hoz, és biztatót!
- Tudtam, ez tény, el nem kerülhetem!
- Jönni fogsz, gyilkos lesz a küzdelem,
és kész gyötrelem!
-------
- Pár nap elszaladt, mikor feltűntél.
- Oly hirtelen, váratlanul,
ahogy eltűntél!

- Így nem élhetek mondtad feldúlva
- Bocsássál meg, mert szeretlek,
kezdjük el újra!

- Vad szenvedéllyel indultál felém,
sértődöttségemmel, kitértem én!
- Könyörögtél, hogy ne küldjelek el;
- Nélkülem hidd el te sem létezel,
bármit is teszel!
-------
- Súly, keserűség, mély mint a tenger,
lásd, felemészt, elporladok,
- Latin tűz perzsel!

- Ó könnyelműség, vaksággal megvert!
- Uram, vedd az életemet,
nekem így nem kell!

- Nem érdekel, átok, pusztulj erény!
- Nem veszhet el, soha, mi az enyém!
- Nincs kompromisszum, nincs kegyelem!
- Mi engem illet, azt visszaveszem!
- Nem egyezkedem!
-------
- Jöjj elmegyünk, és kettesben élünk!
- Bár tehetném, de az Isten,
felróná vétkünk.

- Nem vagyok szabad, valaki vár rám,
és azt én nem, tehetem hogy,
ott hagyjam árván.

Zokogva elrohansz, nem is köszönsz!
Forróság éreztem ahogy elönt!
A számla fizetve magas az ár,
Hisz fájdalmában meghal ez a lány!
a legdrágább tán!
-------
Messze, visszhangzik sír, fuvolája
örök titok, Elízium,
csillagok álma

- Múlt, lesz a földi lét, s majd követlek,
kereslek, mert az egyetlent,
bennem szeretted!
-------
- Hol, ölelsz fejed, vállamra hajtva.
- Enyém leszel, nem hagysz többé
el, Graciella.