A felismerés úgy zuhan rá, mint városra a köd. Mélyen, átláthatatlanul, levegő után kapkodó, tágra nyílt szemekkel ébred tudatára.
   Az angyal a háta mögött áll, mélyen felsóhajt. Gyengéden megérinti a vállát, mire a férfi felszisszen. Az érintés fájó emlékképet dob fel. A bevetésen megsérül, a golyó bőre alá fúródik, a szövetek szétrobbanva testébe hatoló fájdalmat küldenek. Agya még nem érti, amit a test már érez. Elejti fegyverét, kicsit meggörnyed, de megyen tovább. Védtelenül, vérző mellkassal fut a többiekkel. Nem tudja mennyi idő telt el, azt sem, hogy hol van, csak fut, amíg bír. Aztán minden elsötétül, a külvilág megszűnik. Csend és békesség öleli át egész testét. Semmilyen fájdalmat nem érez, nem is érez, csak van. A lélek léte, a semmi, és mégis a minden. A fény amit lát nem zavarja szemét, sőt,inkább védelmezőn öleli át. És nemcsak őt. Bajtársai többsége is vele tart.
   A felismerés úgy zuhan rá, mint városra a köd. Földi létük véget ért.