Kering a Földünk a világ tengerében,
Hold-Föld, Nap körül csillagok özönében.
Egymásra hatnak, vigyáznak,
Isten teremtette egyensúlyban vannak.
S jön a Húsvét, ó, Istenem!
Mily napfogyatkozás van az emberen.
Elfogyott a szeretet, nő a gyötrelem,
Keresztre feszítve embert kínoz, győzelem.
Vigyázzatok, megint eljött a napfogyatkozás,
Sötétség, homály leple zúdul rátok.
Ember, ember ellensége lettél,
Kereszt árnyékában elvesztél.
Békét könyörgünk, szeretetet Istentől,
De bosszúvágy csorog lelketekből.
Nem hallgattok ismét az intő szóra,
Elnémult a harangok hangja.
Nincs, ki figyelmeztet, ki a vihart zavarja,
Mert csend van, nem szól a templom harangja.
Pénz az úr, nem ismer határt,
Még a nap is eltakarja ragyogó arcát.
Ennyi kínt, szenvedést nem akar látni,
Zúgó viharral nem akar szembeszállni.
Isten fia már megváltotta vétkünk,
Keresztre feszítve imádkozott értünk.
Jöjjön el ismét a feltámadás,
Ne öljön ember akarattal ember fiát.
Könyörüljetek, ti acsarkodó emberek,
Legyen béke végre s szeretet veletek.
Mert ha az Úr intő szavát elfeleditek,
Rátok borulnak gomolygó, sötét fellegek.
Eljön a végítélet fölétek,
Menedéket sehol nem lelitek.
S akkor elfogy a nap felettetek,
Lehullnak a csillagok, az égbolt megremeg.
A hold a tó vízébe merül,
S a világ elcsendesül.
Mosonmagyaróvár, 2015. március 30.
