Kinyílt a fehér kaktuszvirág.
Távolból gondolok rád,
Akkor is, ha üzenetet már nem remélsz.
Húsz év telt el küzdelemmel,
Vágytam virágnyitásod reménnyel.

Már azt gondoltam; tévedtem,
Soha nem nyit a fehér kaktusz nekem.
Azt gondoltam; pirossá változott,
Mint a szeretet, ami elhagyott.
De lelkem örvend megint,
Üzenetképp a fehér kaktusz kinyílt.

Fehér szirma azt jelenti; remélj!
Remélj és élj a szeretetért,
Mert ki szívből szeret,
Nem győzi le a feledés, az emlékezet!
A szeretet örök, szívünkben él,
Míg ember él a földön, s remél.

Húsz év, hosszú évek sora,
Megpróbáló évek, szép, vagy mostoha,
De a szeretet, ami szívből jön,
Nem lehet feledni soha.
Kinyílik, mint a fehér kaktusz virága,
Összeköti, aki adta, s aki nyitását várta.

Egy szép nyári reggelen
Kacsintott rám a fehér kaktusz kedvesen.
Szívem hálával gondolt arra,
Ki ígéretét betartotta.
Egy távolba űzött magyar anyóka
Háláját küldte a nyíló virággal,
S nyílt a virág húsz év múlva.

/Vajdaság: Szabadka... Köszönöm, Mária néni/
Mosonmagyaróvár, 2014. június 29.