Megcsodálni Duna, Lajta
andalgó folyását.
Sok águknak találkozását.
Itt egy ág, ott egy híd,
Emlékeinkbe vissza-visszahív...

Malom-ág kedvesen kanyarog,
Várat körbeölelik selymes habok.
Tavirózsák, liliomok nyitják kelyhüket,
Lajta part sétára hív bennünket.

Eltűnt ifjúságom száz emlékét csodálom,
S mindig, mindig visszatértem.
Megnyugodott szívem békében,
Mert aki téged ismert egyszer, városom,
Nem feled el soha, én tudom.

Lajta ölelésében tornyosul várad,
Várkapud nyitva, hívogatva tártad.
S a temetői csörgedező Lajta-ág
Halkan meséli el őseink száz búját.

Itt a múlt a jelennek üzen,
Óvár és Moson hogy épültek egybe.
Magasan nyújtóznak templomaid az égre,
Hősökre és szentekre emlékezve.

Mosonmagyaróvár, hűséges városom,
Elmondhatom, vágytam hozzád nagyon.
Elhagytalak, de ismét visszatértem.
Karjaidban legyen örök pihenésem.

Mosonmagyaróvár, 2016. március 11.