Ha én egyszer turulmadár lehetnék,
az országház tetejére rászállnék,
onnan énekelném bús dalom a szélbe,
belebújnék minden magyar lelkébe.

Felrepülnék Isten áldott, kéklő egére,
szárnyaim árnyéka ráhullana a földre,
önirtózatot hoznék azon lelkek mélyébe,
kiket ma kidobna édes hazám szentélye.

Sivításomra megnyílnának a sírhelyek,
életre hívnám az ősi magyar vezéreket,
kik tudják, s megtaníthatják, mit jelent,
Istené a dicsőség, s szent a haza idelent.

Ám én csak egy gyenge nőnek születtem,
hitem, s reményem az egyetlen fegyverem,
Istenem, add, mit elrendeltél, úgy legyen,
váljon Mária kegyére méltóvá a nemzetem!