Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Soltész Irén
  szerkesztő
Takács Mária
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
Hollósi-Simon István

  webadmin

Kiadványok




















































































 

Jelenlegi hely

Ha annyira félek

Kedvesmárta
Kedvesmárta képe

1/ Sokat eltünődöm...
miként viszonyul 
a kar a kézhez,
a láb a térdhez,
az én az énhez,
a törzs a mellhez,
a váll a nyakhoz,
s mint bolondoz
a has, ha éhes...
a nyelvünkkel csókolózhatunk,
érezzük az ízeket,
a sósat, a keserűt, az édeset,
szemünkkel láthatjuk a színeket,
a sötétben a fényeket,
kezünkkel érinthetünk,
hideget, meleget érzékelhetünk,
bársonyt, selymet, pihe-puha szálat,
s beletekerhetjük nyakunkba a meleg sálat,
fejünkre sapka vagy kendő,
ha jön a tél, s múlik az esztendő,
s minden évben eljön a karácsony,
s minden ősszel lehullik a levél a fákról,
s minden egy körforgás,
és újra, és újra itt a nyár,
és élvezzük az életet,
az éveket,
amíg csak lehet,
míg el nem porlaszt az idő vasfoga,
míg meg nem emészt, fel nem fal
a halál gyilkosa,
míg végig nem nézik a haláltusánk,
míg könnyezve el nem temet egy barát,
egy szülő, vagy egy rokon,
vagy csak be nem tolnak a tepsibe,
a pokloknak kemencéibe,
s el nem égünk csontjainkkal együtt,
s hamvaink is, ha maradnak,
egy idő után majd úgyis kidobnak,
mert nem kell már senkinek, semminek,
se a hamvad, se az emléked,
hiába is voltál egykor test, lélek,
de most a semmi lettél... egészen,
hamvaid elfújta a szél,
perceidet felemésztette az idő,
lelked meg ott lebeg valahol
a sós tengerek fölött,
s hiába csapdosod szárnyaid...
már nincs mit tenni.

2/ Éltél... de vajon hiába?
Miért is jöttél e világra?
Nem volt máshol hely az univerzumban?
Vagy csak átutazó lettél volna?
Igen... csak egy látogató voltál,
emitt-amott itt hagytad lábad nyomát,
a hangod, a mosolyod, ahogy aludtál,
de minden emlék tovaszáll,
tél után is jön a nyár,
a kar, a kéz sem érint többet már,
nem térdelhetsz le a feszülethez,
a lelkedről majd fenn döntenek,
egy szemet sem kell enned többet,
nem kell járnod, már csak szállhatsz,
s nem érzed már az ízeket sem a szádban.
De míg éltünk, szerethettünk,
keresstük a párunk... s ha megtaláltuk,
már nem is bántuk,
hogy nem maradtunk egyedül,
de... az ember a sorsa elől mégis menekül,
szebbről, jobbról álmodik,
semmivel, soha, meg nem elégedik,
telhetetlen, önző és gyáva,
senkit nem kísér hiába.

3/ Itt a Földön sok a "Miért"?
Mit tettél meg, s kiért?
De az álarc is sok, mely arcot takar,
sok a beteg, ki egyedül marad,
sok a gyenge, a "nincs mit enni",
és sok a "nincs mit tenni"!
És sok a minden, és sok a semmi!
De mi a minden, és a semmi?
"Mindent vagy semmit"?
Mit kell... vagy mit nem kell tenni?
Mindent meg kell tenni?
Vagy ne tegyek meg mindent?
Vagy semmit se tegyek a mindenért?
Vagy mit tegyek, s miért, s kiért?
Miért kell minden, a semmi mért nem elég?
Miért nem adom a mindent a semmiért?
A mindent akarom, a semmi nem kell!
Mert a minden leszek a semmivel egyben!

4/ De jól tudjuk sokan, semmik vagyunk mi,
csak a mindent el akarjuk érni!
A minden kell nekünk bármi áron,
pedig a Földön csak átmenetileg járunk.
Ide-oda betekintünk, mint szobaablakból kintre,
emitt-amott megfordulunk, hátha rátalálunk egy kincsre,
örökké akarunk élni, pedig vár valahol a vég,
és én azon tűnődöm, mikor, hol és miként
lesz majd a búcsúóra?
Kakasszóra, virradóra?
Talán télen, avagy nyáron?
Talán otthonomban, vagy tőle távol?
Egyedül leszek-e, vagy mégsem?
Fogja majd valaki a kezem... ha annyira félek?

2021. június 29.

Rovatok: 
Vers