Ha az erdő nyugovóra tér,
a patak is csendben ringatja magát,
a hold ezüst takarót terít a földre,
és szellő simogatja a mohát.

Minden levél álmot sző,
az éj minden rezdülést vigyáz,
minden lélek megpihen,
csak a fáktól hallik a suttogás.

Az őzek lehunyják szemeiket,
baglyok szárnya alatt álom lebeg,
a szél még bolyong az öreg fák között,
minden levél kicsit beleremeg.

Ha az erdő nyugovóra tér,
az élet benne megpihen,
csillagok világítanak sötét vásznon,
történetük néma és végtelen.

Hol szarvasok legelésztek a réten,
bagoly figyelte a csillagokat,
kis patak táncolt a sziklák között,
most a hold nyújtja az árnyékokat.

Az erdő velük együtt álmodik,
őrzője ő a múló időnek,
fák közt pihenő minden hangnak,
és a benne rejtőzködőnek.

TM

.