Ha felhő lennék magas kék égen,
Szállnék, repülnék szabadon, szépen
Bárányfelhőként a nap rám ragyogna,
Úsznék a kék égen rátok mosolyogva.

Ha esőfelhő lennék, sűrű cseppekben esnék,
Isten áldása lennék.
Minden vetést, virágot jól megöntöznék,
Ha rossz kedvem volna, sötét felhő lennék,
Rossz felhő társaimmal összezörrennék.

Ha ragyogó napsugár rám ontaná sugarát,
Egyből továbbszállnék, kék égen tovarepülnék.
Akkor jönnék csak, ha rám szükség lenne,
Áldott legyen a földnek könnyeimnek cseppje.

Tavaszi záporral öntözném a tájat,
Elvetett mag kikeljen, nem hogy elszárad.
Szomorú kedvemben mindig borús lennék,
Eltakarnám a napot, lássátok, szomorú vagyok.

Jókedvemben a felhőkkel kergetőznék,
Napsugaras égről gyorsan eltűnnék.
Legyen az embereknek szép, meleg napjuk,
Vidámak legyenek, mert szép a nyaruk.

S miután az égen elvégeztem dolgom,
Lehullanék a földre sokak örömére.
Fájó könnyem áldás legyen emberre, növényre,
Esőként földbe szállnék, megsemmisülve.

Komor felhő, nem jó az senkinek,
Inkább a földet öntözöm meg.
Mielőtt elmegyek, sűrű könnyeimtől
Viruljon a tájék, mielőbb köddé válnék,
Esőcseppjeimmel a földbe örökre bebújnék.

Mosonmagyaróvár, 2014.április 8.