Ám jeges csipke marad még.
ez februárnak büszkeség,
így levegőnek ködfátylán,
dereng a nap opál sárgán.

Majd nyugaton alábukik,
kelő Hold így találkozik,
feldíszítve csillagokkal,
sok éjféli vad titokkal.

Teliholdnak a korongján,
feltűnik a sok boszorkány,
seprűrúdján ott röpködnek,
mint a kutyák szűkölködnek.

Rám ők mindig átkot szórnak,
ezt tőlük én veszem bóknak,
utamban hegyet emelnek,
híján legyek cselekedetnek.

Ám én mindig teszek rájuk,
mert szerintem ők csak bábuk,
bátran nézek a szemébe,
egy oszlopnak néz elébe.

Rútak mind, csak egy van olyan,
keveredett valahogyan,
közéjük egy olyan szépség,
érintett a vőlegénység.

Azóta is holdat nézem,
visszanyerjem büszkeségem,
ó mily sok-sok női báj van,
rejtett női álruhában.

-írta-Varga István-Barcs-2021.02.06.