Ha sötét éjeken néha verset írok,
Semmivé foszlanak a kicsinyes gondok,
Egy vízcseppen benn feszül az egész világ,
Atomnyi játékot játszanak planéták, 
Kopott asztalomhoz az Úr leül mellém,
Mintha már öröktől fogva Őt ismerném.
Megnyugszik a lelkem, csitulnak elemek,
Szerény kis otthonom szinte beleremeg.

„Aki engem keres, az majd meg is talál,”
Szól némán,” élet jár érte, nem a halál,
Már benned csírázok, tőled kivirágzok,
Enyhítem fájdalmad, feloldom magányod,
A szeretet kell, az akarat és szándék,
Az öröklét érte Tőlem az ajándék,
Fakadjon szívedből bűnbánó imádság,
Leveszem válladról szolgaságod jármát,
Éld tovább a sorsod, keresd Igazságom,
Ott vagyok, és leszek veled az utadon,
Csak keresned kell, és meg is találsz Engem,
Tiéd lesz az Éden, gyümölcsösöm, kertem,
Veled voltam régtől az örömben, gondban,
Sokszor nem figyeltél, pedig mindig szóltam,
Ha megfárad tested, pihenjél meg Bennem,
Vezetlek tovább, már kezed a kezemben.”

Ha verset írogatok egy sötét éjen,
Kitárul az ég, és elalszik félelmem,
Keringnek köröttem oktalan elemek,
Ebbe a csendbe a világ bele remeg.

2017. febr. 10.