Majd akkor is játszanak kutyák, gyerekek,
ragyogjon napfény a vizeken, tavakon,
örömmé oldódjon a bánat, fájdalom,
zöld bokrok öleljék az utcákat, teret.
Ha meghalok, könnyezzen engem a harmat,
és a rügyekbe majd csendben átköltözök,
ott akarok pihenni gyümölcsfák között,
az atomjaim már végleg itt maradnak.
Nem leszek, de az életbe még felrezgek
remény-reflexet megkopottan és halkan,
akár amikor még Hozzátok szólhattam,
tetteim bolyongnak, mint makacs emlékek.
Csak egy nagyot alszom, de én el nem tűnök,
bár idő temeti, fújja lábam nyomát,
de mondom a magamét akkor is tovább,
hegedülök, mint a télben egy holt tücsök.

2014. 05. 06.