Repülnék hozzád, de nincsenek szárnyaim,
Visszahúz a Földre a gravitáció,
Eligazodnék esőfelhők árnyain,
A magasság nekem nem volna riasztó.
Tehozzád érve pihegve megpihennék,
A szívemmel hallgatnám biztató szavad,
Szeretet, otthon és a meleg menedék,
Míg a világ a vesztébe rohan, szalad.
Repülnék hozzád, de tört, sebzett a szárnyam,
Az idő, szél kopott tollam felborzolta,
Megmutatnám, hogy az öregedő vágyban
Az élet, szerelem talán szép is volna.
Szállnék, repülnék akár csak a madarak,
Ölelés reggelre, édes csók ebédre,
Egymásnak adnánk azt, ami még megmaradt,
Mikor árny költözik a tiszai révbe.

Ha elfogadsz így, vagyok, milyen vagyok,
 Szárnyaim nincsenek, repít a képzelet,
 Kezedet csókolnák a hálás csillagok,
Együtt mosolyognának majd velem, Veled.
Ha…..

2016. 03. 02. éjfél